A rendszertudomány terei
Így a modern rendszertudomány kibővítette a rendszerek reprezentációjának a korábbi regisztrátumok alapján alkalmazott eukleidészi és kartéziánus tereit és ábrázolhatóvá és számítástechnikailag jól kezelhetővé tette a folyamatok kritikus jellegzetességeit. Ezek elsősorban a végtelenbe, azaz technikailag az állandósult állapotokba nyúló folyamatok, azoknak minőségi összehasonlítása a stabilitás és a zavarásokkal szembeni viselkedés szempontjaiból. A különböző szempontokat egyeztető optimalizálás és a vegyes változásokkal szemben ellenálló robusztus folyamatokat is ezek az újabb módszerek támogatják.
A módszerek kiemelik a folyamatok kritikus jellemzőit, elsősorban a stabil működést veszélyeztető állapotokat, amelyek a pólusok elhelyezkedésével is jellemezhetők, és lehetőségeket mutatnak ezeknek a tulajdonságoknak a tervezési befolyásolására. Különösen jelentősek ezek a módszertani eredmények a rendszerek világának mai bonyolultságaiban, olyan viszonyok között, amelyeket az egyszerű, hagyományos gyakorlatok már nem tudnak áttekinteni és uralni, csak a számítástechnika alkalmazásával váltak megközelíthetőkké. Ezekben az eljárásokban új értelmet kap kiinduló tézisünk a rendszerek legszélesebb körben érvényes és alkalmazható tulajdonságairól.
A rendszertudományban alkalmazott transzformációk és terek témáiból a Möbius transzformációt és a Hardy-tereket emeljük ki.