A változó koordináták kezdték érzékeltetni az első viszonylagosságokat. Ezek még nem az einsteini relativitások, de annak tudata alakult, hogy a világ és ebben a rendszerek skálázódásai különbözőek. Kiterjesztették az általánosításoknak olyan gondolati folyamatát, amivel a megfigyelő képessé vált arra, hogy korábbi, szűkebb tapasztalatú világát bővítse.
Így alakult, lényegében csak a tizenkilencedik századra a térfogalmak felszabadulása az ortogonálisan rögzített háromdimenziós világból. A negyedik dimenzióban görbült terek a Bolyai-Lobacsevszkij forradalommal az Einstein-i tér-világig vezettek és esetleg ennél is tovább. Rendszerszemléletünk egyik alapsémája ennek az általánosító, generalizáló gondolkodási szabadságnak az evolúciós folytonossága.
Időérzékünk viszonylagossága régi témája a szépirodalomnak, de összefüggésben van az ok és okozat filozófiai és tudományos-gyakorlati problémájával is.