A megmaradási gondolat egyik fejleménye a változások során is észlelhető, mérhető egyensúlyok keresése, mint a természettudományos kutatás alapmódszere. Természetesen keletkeztek ennek során olyan elméletek is, amelyeket a tudomány később megcáfolt, vagy lényegesen módosított.
Ilyen volt az égésnél történő tömegváltozásokra kigondolt flogiszton elmélet, aminek cáfolata és jelenségmagyarázata Lavoisier-nek sugalmazta az oxigén szerepét az égésben. Hasonló volt elektromágneses hullámok anyagi közvetítőjének az éternek az elmélete, aminek cáfolata a modern elektrodinamikával és az einsteini relativitáselmélettel teljesült.
A tizenkilencedik század Robert Mayer-rel meghozta a termodinamika alapgondolatait, a mozgás és a hő kapcsolataiban, Maxwell-el az elektrodinamika fogalmi-matematikai koordinációját, a mozgás és a villamosság és mágnesesség egyensúlyi egyenleteiben, majd a huszadik század elejére az einsteini anyag-energia egyensúlyi egyenletben.