Holisztikus modellépítés
A rendszer, ahogy leírtuk, valami olyan, aminek nincs eleje és nincs vége, hacsak nem az éppen legelemibb részecskékből indulunk ki és el akarunk menni a feltételezett világegyetemek feltételezett határaihoz.
A rendszermodellezés lényege, hogy a vizsgálandókat ésszerűen, de önkényesen, pillanatnyi tudása alapján és pillanatnyi céljai szerint behatárolja és ezeket a határokat összeillesztve építkezik, alulról felfelé, azaz a kisebb felől a nagyobb felé, vagy fordítva, felülről lefelé. Ez az illesztő építkezés követhet egy logikai folyamatsorrendet, vagy a most elmondott irányokban történő egymásba illesztést. A példánk lehet az ételkészítés logikai folyamata, vagy az ételkészítés folyamatának beillesztése a mezőgazdaság és az emésztés egyre részletesebb rendszereibe.
A rendszerépítő holisztikusan gondolkodik, szemmel tartja az egész összefüggésrendszerét és vizsgálja ezen belül a részrendszerek önálló viselkedését. Az utóbbi a részletgazdagsággal, az előbbi a részletek elhanyagolásával és az összefüggés-gazdagsággal tűnik ki, a rendszerépítő feladatának, lehetőségeinek megfelelően emel ki és hanyagol el az adott feladatban fontosabb és kevésbé fontos részleteket.
A rendszerépítés felelőssége és szépsége éppen ebben a valóságtól valamilyen irányokban eltávolodó modellalkotásban jelenik meg.
A két látvány, a közelkép és a távlat mindezt jól mutatják.