A klasszikus szabályozáselmélet és a modern szemlélet viszonya
Az itt vázoltak egy a korábbi szabályozáselméleti összefoglalóktól eltérő gondolkodásmódról számolnak be. Ennek a változásnak az indoka a korábbiaknál lényegesen bonyolultabb rendszerek szabályozási igénye és az ezt lehetővé tevő számítástechnikai lehetőség. Tanulságos az az előtörténet, amely a felvilágosodás társadalmi és gondolkodási forradalma nyomán már a tizenkilencedik században megalapozta és elindította a modern matematika világát. Ez a változás, mint már a bevezetőben utaltunk erre, a geometria és az algebra összekapcsolódó forradalmával indult, az itt felhasznált csoportelmélettel és térelmélettel, amik úgy terjesztették ki a korábbi fogalom-világokat, hogy azokon belül meghatározták ezen világok érvényességi feltételeit. Ez a közvetlen érzékeléstől elvonatkoztató gondolatvilág lett ideális gyakorlati alapja a mai természettudománynak, esetünkben a bonyolultságok irányában szükségszerűen kiterjesztő rendszerelméletnek. A technikai, biológiai és társadalmi valóság sürgette a bonyolult rendszerek új számítási megközelítéseit. Ebben a kiterjesztésben egyesíthetők és választhatók szét a különböző jellegű hatás- és kapcsolóelemek, a jelek, továbbá a különböző dinamikájú folyamatok, amelyek a jelek normáival a folyamatok állapottereiben kezelhetők.
Véleményünk szerint érdemes a rendszerelméletet az itt különböző szinteken megjelenő, de egységes gondolkodási keretben ismertetni. Az egyes, hagyományos és újabb technikák elsajátítása és alkalmazási gyakorlata az adott problémakör munkaköri feladata a széleskörű tájékozódás alapján. Megjegyezzük, hogy a hagyományos technikák is erős elvonatkoztatások eredményei voltak, elsősorban az ebben a keretben is lényeges szerepet kapó komplex változós függvénytan révén.