A rendszerelmélet matematikai-számítástechnikai reprezentációjáról
A rendszerelmélet jelentősége a mi felfogásunkban hármas:
1./ filozófiai, ahogy a rendszerekről, mint a világképünkről, szemléletünk struktúrájáról gondolkodunk;
2./ fizikai, a természettudományi ismereteknek az aktuális összefüggés-világa;
3./ azoknak a számítástechnikai eszközöknek a tudománya és gyakorlata, amelyek lehetővé teszik annak a bonyolult világnak a tervező, alkotó beavatkozását, amit a modern társadalom és technika létrehozott, e világ megfigyelését és működtetését. A számítástechnikai módszerek ilyen alkalmazását a matematika teszi lehetővé.
Ennek a munkának ez a harmadik tartalom a lényege, ennek vázlatos bemutató ismertetése. Megjegyezzük, hogy az itt összefoglalt algebrai ismeretek egy, az algebrát egyetemi alapfokon tanuló matematikus számára is közismertek, de ez nem mondható el a rendszer- és szabályozáselmélet művelőiről és az őket előkészítő tananyagról. Az algebrai általánosítás szemlélete, fogalmi rendszere egyre lényegesebbé válik azoknak a problémáknak a kezelésében, amelyeket a gyorsan fejlődő nagyobb bonyolultságú valós és számítástechnikai rendszerek támasztanak. Ez a szemlélet hatja át az utolsó évtizedek problémakezelő módszereit és így sajátos, új diszciplínává fejlődött.
Ezekben a rendszerekben a gondolkodás is evolúciós termék, ezért a következő vázlatok sem lehetnek kimerítőek és teljesek.
A gondolkodás kezdeteitől fogva néhány alapjelenség foglalkoztatta az embereket és ezeknek az alapjelenségeknek az elvonatkoztatott példáiból alakultak ismereteink, tudományunk.
Az egyik az állandóság és a változás viszonyrendszere volt, ennek két és háromdimenziós tere és a változást jelző idő. A másik, ehhez is kapcsolódva a múlt, a jelen és jövő élményviszonyai. A harmadik gondolkodási alap a megszámlálás volt.
A modern rendszerelmélet ezekből az alapokból általánosítva építkezik és formál olyan absztrakt modelleket, amelyek lehetővé teszik a jelenségek legszélesebb körének számításokkal történő közelítését. Az itt következők erre az evolúciós folyamatra igyekeznek utalni, ezzel is segítve az elvonatkoztató gondolkodás természetes menetét az újdonságok keletkezésének érthető gyökereit. Az elvonatkoztatás eredményeinek ismertetésénél gyakran térünk vissza a mai élet és technika gyakorlati fogalmaihoz, ezekkel a metaforikus kapcsolatokkal is rávilágítva a korábban szokatlannak tűnő összefüggések napi magától érthetővé válásának menetére. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmet korlátainkra, arra, hogy gondolkodásunk még a legkevésbé hétköznapi tényeket is csak ennek az evolúciónak a kereteiben tudja felfogni. Ez az utóbbi megfontolás egyben némi utalás a természetes és a gépi intelligencia lehetőségeiről, különbözőségeiről folyó, egyelőre agnosztikusan szemlélhető vitára is.